A kínai beszerzési index miatt eshetnek vissza a nyugati tőzsdék
Mérsékelt veszteséggel nyithatnak a főbb európai tőzsdék csütörtökön a kínai gazdasági növekedési ütem lassulásának jeleire.
Mérsékelt veszteséggel nyithatnak a főbb európai tőzsdék csütörtökön a kínai gazdasági növekedési ütem lassulásának jeleire.
A vezető nyugat-európai értéktőzsdék emelkedéssel nyitottak szerdán, de késő délelőttre csökkent az emelkedés mértéke, bár a pozitív tartományban maradtak.
Londoni értékpapír-forgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 öt pont körüli, a frankfurti DAX-30 harmincöt pont körüli emelkedéssel nyithat szerdán.
A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn kisebb-nagyobb lejtőre fordultak. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,09 százalékos visszalépéssel 1.105,77 ponton zárt, 10,42 százalékkal az év végi értéke fölött. Tavaly 10,72 százalékkal gyengült ez a mutató.
Gyenge nyitás után a kereskedés első másfél órájának elteltével is veszteségben voltak a főbb európai tőzsdeindexek.
Tovább erősödtek pénteken a nyugat-európai értéktőzsdék, és szerény emelkedéssel fejezték be az egészében is jó hetet. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,40 százalékos előrelépéssel 1106,55 ponton zárt - tavaly július vége óta a legmagasabban. A hetet 2,5 százalékos többlettel végezte.
A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán tovább javultak, kivéve a londonit. Nemcsak a többi fő piac, hanem a hét elején még zuhanó spanyol és olasz irányadó mutató is fölfelé tartott, habár csak kisebb léptekkel.
A bő fél százalékos emelkedéssel kezdő főbb európai tőzsdeindexek folyamatos erősödés után jelentős nyereséggel zártak kedden.
A vezető nyugat-európai értéktőzsdék kedden fölfelé indultak.
Az egész napi vegyes teljesítmény után zárásra halvány javulás mutatkozott a nyugat-európai értéktőzsdéken, miközben a dél-európai tőzsdék nagyrészt zuhantak. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,22 százalékos visszalépéssel 1076,96 ponton zárt, 7,55 százalékkal az év végi értéke fölött.
Változatlanul mínuszban voltak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn a kereskedés első órájának elteltével, de csökkentek a veszteségek.
A nyugat-európai tőzsdeindexek többsége harmadik napja javult már pénteken. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,54 százalékos előrelépéssel 1080,61 ponton zárt, 7,91 százalékkal az év végi értéke fölött.
Emelkedő indexekkel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értéktőzsdéken.
Tovább csúsztak lefelé a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden a kereskedés első órájának elteltével, elsősorban annak hatására, hogy a kínai vezetés csökkenő gazdasági teljesítményre számít az idén.
Csökkenő indexekkel indult a kereskedés kedden a főbb európai tőzsdéken.
A nyugat-európai értéktőzsdéken pénteken újfent eluralkodott az óvatosság.
Iránykereséssel folytatódik a kereskedés Nyugat-Európában, amit az is mutat, hogy nem volt nagy elmozdulás a vezető nyugat-európai tőzsdéken a kereskedés első órájában.
Vegyes kezdés és átmeneti erősödés után veszteségbe fordultak zárásra szerdán a főbb európai tőzsdeindexek.
A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn ötödik napja gyengélkedtek: a hét végi, vegyes irányzatot általános visszaesés követte. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,26 százalékos visszalépéssel 1.074,42 ponton zárt, 7,29 százalékkal az év végi értéke fölött. Tavaly 10,72 százalékkal gyengült ez a mutató.